Tisztelt Partnereink!
Örömmel értesítjük, hogy a Professzional Zrt. 2007. június 25-től kibővített tanúsítással rendelkező iratkezelő szoftver és hozzákapcsolódó szolgáltatások értékesítésével áll a Közbeszerzési törvény (Kbt.) hatálya alá tartozó intézmények rendelkezésére. E tevékenységünk jogi alapja a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) által KM0202ISZR08 számon megkötött Keretszerződés. A Keretszerződés alapján az intézmények eseti megrendeléseiket egyszerűsített formában, megrendelő lap kitöltésével és annak a Professzional Zrt.-hez való eljuttatásával bonyolíthatják le. Emellett bonyolultabb vásárlások esetén lehetőség van a keretszerződés feltételrendszerének megtartásával egyedi szerződést is kötni. Ez a lehetőség mind a központosított közbeszerzésre kötelezett, mind pedig az ahhoz önként csatlakozó intézmények számára rendelkezésre áll.
A már korábban megszokott módon – az „általános” közbeszerzési eljárás menetéhez képest, jelentősen egyszerűbben és gyorsabban – intézhetik iktató rendszerük bevezetését. Az eljárás a vevőnek, egyszerű, gyors és nem igényel komoly közbeszerzési szakértelmet; a legkisebb intézmények számára is elérhetők a központi szerződések által biztosítható előnyök (kormányzati maximált ár, akciós ár, magas minőség és szolgáltatástartalom).
A szállítói keretszerződés elnyerését – az eljárás bírálati szempontjaiból adódóan – elsősorban kedvező árainknak és kibővített tanúsítványunknak köszönhetjük.