Mi a KSZF?
Az állami ráfordítások csökkentése, a költségvetési előirányzatok tervszerű felhasználása, valamint a központi beszerzési rendszerben rejlő előnyök közigazgatási célú hasznosítása érdekében a 168/2004. (V.25) Korm. rendeletben szabályozta a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények egységes, ún. központosított beszerzéseit, és nevesítette a központosított közbeszerzés keretében beszerezhető, ún. kiemelt termékek körét, köztük a szoftvereket is.
A rendeletben foglaltak végrehajtására, azaz a központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására a Kormány a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot (továbbiakban: KSzF), mint központi beszerző szervezetet jelölte ki. Ennek értelmében a KSZF tervezi meg, készíti elő, bonyolítja le a központosított közbeszerzési rendszer keretén belül megvalósítandó közbeszerzéseket, és köti meg a keretmegállapodásokat. A keretmegállapodások valamint a termék és szolgáltatás árlisták elérhetők a KSZF által üzemeltetett Közbeszerzési portálon (www.kozbeszerzes.gov.hu).